Két napja nem aludtam.
Talán ezért lehetett az, hogy ma a reggel fél6-os miskolci 31-es busz egyik megállójában egy olyan tatát láttam felszállni, aki annyira szürreális volt, hogy talán még igaz is lehetett.
A papó őszi kollekciója hibátlan volt. A 60-70 éves korosztály manapság ilyesmiben tolja. A fura csak a kezére cipőfűzővel aggatott aluménium járóbot, a füléből lógó hallókészülék és a Ray Charles-os napszemüveg kontrasztja volt. De nem volt gyengénlátó vagy hasonló; kedélyes hangulatú, kissé lassan csoszogó öregembernek nézett ki. Ám hajnalban, egy heti eső ellenére az öreg felvette a szemüveget. Ez nem lehet a valóság. Vagy mégis?
Eszembejutott a szent őrült* jelző, amit john smith barátom talált ki.
Na az öreg is ilyen lehetett. Nem elég, hogy alig bír járni és gyakorlatilag süket, de ezt tetézve még felvesz egy vaksötét napszemüveget is: ha már lúd, legyen kövér bazki. Lehet, hogy az oly régóta közkedvelt nyugdíjjas extrém- és túlélő soprtok közé, mint a legforgalmasabb-úton-átkelés-minél-lassabban és a minél-több-csomaggal-utazzunk-a-buszon-kapaszkodás-nélkül-állva, mellé most egy új születésénél is ott voltam...?

*szent őrült: Olyan ember akinek olyan dolgok jelentenek a legtöbbet, amik egy átlag ember számára teljességgel irracionálisak és felfoghatatlanak. Ilyenek a hajnali 4-kor már a piac kapujánál álldogáló nénikék, bácsikák; vagy az olyanok akik saját szájuktól vonják meg a falatot, csak, hogy gyermekkorukat idézendő, egy buszt restaurálnak az utolsó csavarjáig.

Ezeknek az embereknek ez a mentsvár, ez az ami elviselhetővé teszi számukra az unalmas, utálatos hétköznapokat. Én ezeket az embereket, tisztelem és csodálom, mert nekem nincs semmi ilyen fasságom. Illetve van, csak bátorságom nincs, hogy belefogjak :)