2009. július 26., vasárnap

berlin hív


Minden modernelektronikustánczenei korszaknak megvan a maga kultusz filmje.
A brit fiatalok féktelen ibizai bulizását megörökítendő, készült a '90-es évek végén a Kevin & Perry. Full komolytalan, tele undorító és jól eltalált poénokkal, klisékkel és nem utolsó sorban a kor partizenéit is tartalmazza szépen, ahogy kell. Nem nagyon lőttek mellé, kommerszebb zenék- CRW - I feel love hatalmas kedvencem ennyi idő után is-, könnyed fogyaszthatóság. Nagy siker is lett. Nekem ami napig klasszikus :D

Nagyjából ebben az időben jött a Groove is, ami itthon Trend néven futott. Abból a szempontból érdekes, hogy a tengeren túli partikultúrát mutatja be. Illegális raktárházas bulik, melegek szerelmi élete, szervezési gondok és persze az elmaradhatatlan drogok. Szintén nem nagy sztori. Ám mégis kicsit, hiszen maga Digger is feltűnik benne és lejátsza a bazinagy Bedrock himnuszt :) Ez a három perc ér valamit egyébként a filmből, mert a többi tetvesuncsi.

Pár év hallgatás után jött egy sokkal profibb és sokkal mélyenszántóbb film, amiről már írtam is egyébiránt, az It's All Gone Pete Tong. Itt már nem csak drog és parti, van szerelem ami erőt ad és átsegít a nehéz időkön, van szerencsés végkimentel és hepiend. Nem mellesleg Tiesto-tól a prominens Pete Tong-ig pár mondat erejéig a szcéna nagyjai is megszólalnak, ami ugyan kis dolog, de mégis jól esik egy e-zene freaknek :) Már a zenék is komolyabbak. A dupla mix ugyan slágeres, ezen nincs mit csodálkozni Pete Tong állította össze, de az OST az igen komoly anyag, köztük a kedves alltimefavoured...

És most, vagyis tavaly, megérkezett a Berlin Calling. Ahogy az e-zene vezérfonala el-elektrósodott, minimálosodott, úgy helyeződött át a súlypont Londonról Berlinre. Producerek tömegei tépték szét travelcardjaikat, mondták fel albérletüket és cuccoltak át. Így lett mára Berlin a forrás.
A film sztorija nem nagy valami: zene-drog-szerelem-mégtöbbdrog-rehab-összeszedés-hepiend. Főszerepben Paul Kalkbrenner, aki sokaknak ismerős lehet, akinek nem annak elmondom: meglehetősen nagy név ebben a szcénában, aki kíváncsi rá az meghallgathatja a filmben, mert ő szerezte az összes zenét ami felhangzik benne. Még azt is amit Sascha Funke játszik utána a klubban :D Fura, de elég jól játsza a szerepét. Mellette Lengyel Rita domborít nem túl rosszúl...
Ami a lényeg itt is: a zene. Ahogy ugye a brit dominancia idejében, progi, elektró, esetleg trance, vagy hardhouse volt, az most itt kőkemény, vagy épp vajpuha minimal ésvagy techno. Minden formában, színtéren és minőségben. Nagy himnuszok és nagy jövőbeni himnuszok. Imádom mindet. Szeletelős, partizós, összebújva lelketkiöntős, relaxolós, hogy csak a legkonkrétabb érzéseket mondjam :)

Ahogyan a fent említettek is nagyszerű korlenyomatai az e-zene egy időszakának, így ez is az lesz a máról a jövő számára...

2009. július 24., péntek

200.


Ez itt a második százas innentől már. Amilyen nehezen született meg az első, olyan hamar elszaladt a második :)
Egyelőre nem tervezem a visszavonulást; sok jó zene van, sok jó film van, sok jó dolog van amire fel szeretném hívni a figyelmet.
Köszönöm az olvasást, köszönöm a visszajelzést és köszönöm a kritikákat is, én szeretem azt is.

Megünneplednő a kéccázadikat kész az ehavi miksz is, ami ugyan kicsit késett a két hetes feltöltési szopóág következtében, de dzsoisabb talán nem is lehetne. Finom lavír a trensz és a progi határán ezúttal régi nagykedvencekkel, kicsit talán ismerős fomában is. ÉN így szeretem :D

Nos itt van. Jó szórakozást és boldog kéccázadikat Nektek is :)

2009. július 20., hétfő

monocikli

A monociklit ismeritek? Vagy unicycle (juniszájkl).
Az az a kis bizbasz amivel a cirkuszban az artisták meg a bohócok csapatnak és mostanában hihetetlen nagy divatja van.

Na Kris Holm megmutatja mit is lehet egy ilyennel művelni:

2009. július 17., péntek

macskák


Jó, érdekes, különleges képek nagymacskákról.
Ez a kedvencem. Róka hogy be van már szarva :D

Képek: itt.

2009. július 16., csütörtök

Dash Snow

Meghalt Dash Snow, akit a legtehetségesebb újgenerációs fotóművésznek tartottak sokan. Manhattani hotelszobájában találtak rá, egy fecskendővel a vénájában. Aranylövés végzett vele jól. Két éves kislánya apa nélkül nő majd fel.

Szerintem egyébként arról van szó, hogy mivel Dash a Le Menil családból származott, akik sok nagy nevű fotóst tudhatnak magukénak, így sok pénzes, de eszetlen ember úgy gondolta, hogy csak jó képeket csinálhat. A családnév kötelez.

Képei nagyrészét belőve készítette, ami egyébként látszik is. Szeksz, drog, puncik, seggek, alkohol, valamint nem túl éles, karakter nélküli képek, amilyeneket bárki lőhet egy közepesnél kicsit szarabb géppel is. Ám mégis van ami átjön. Van amit elkapott és még nekem is tetszik.

Szóval azért a kislányát sajnálom, de lehet jobb neki, hogy nem egy herkás lesz az amit ő apaként értelmez :)

Pár képe: itt.

2009. július 15., szerda

idol


Valentino Balboni olyan ember, akit minden valamire való férfi irigyel. Ha csak kicsit is.
Ő azaz ember akire annak idején Feruccio Lamborghini választása esett tesztpilótai munkakörre.

Valentino valószínűleg a világ egyetlen olyan embere, aki az összes valaha létezett Lamborghinit "vezette". A vezetni talán enyhe kifejezés erre. Rohadtat ment vele :) Így talán visszaadja mindezt.
Signore Balboni egyébként egy igazi olasz gentleman. Ami annyira nem is igazi, hiszen az olaszok hangosak, neveletlenek és áltlában bunkók is. Ám mégis, ő visszafogott mindíg előzékeny és udvarias. Kiegyensúlyozott, nyugodt és vérprofi.
Talán az évtizedeken keresztül tartó kisszériás sportkocsik vég nélküli gyilkolása, talán a naponta jelentkező több órán át tartó intenzív V10-es és V-12-es motor keltette rezgéshulámok, talán a hosszan tartó 200 fölötti száguldás mellékhatásai ezek. Nem tudjuk és most már talán nem is tudhatjuk meg, hiszen a Maestro visszavonúl...

Mint ahogy az Aston Martinnak is lezáródott egy korszaka amikor bezárták a newport pagnell-i gyárat (gagyi ford és volvo alkatrészek tömkelege :( ), szerintem a Lamborghininek is lezáródik egy dicsőséges korszaka, amikor a Gallardo és a Murcielago gyártását befejezik és Valentino Balboni is távozik a világ legjobb állásából.

Itt pedig álljon egy amatőr videó, amit egy friss tulajdonos készített, magával Signore Balbonival a volán mögött.
Érdemes megfigyelni a sofőr rezzenéstelen tekintetét zárovonalas előzés-, 270 km/h-ás száguldás 40-es tábla-, és pár nagysebességű drift mellett. Mindezt napközben, főúton. Riszpekt.

2009. július 10., péntek

tornádó vs. vonat

Láttál már vonatkisiklást élőben? Ha igen és túlélted akkor riszpekt. Ha nem akkor nézd.



Több száz tonna acél csak így...
Kömény.

2009. július 9., csütörtök

IFA-Wartburg meeting


Nem tudom ki szereti, ki szerette, kinek fűződik hozzá/hozzájuk valami története, de én a mai napig kedvelem őket.
Most pedig találtam pár igen-igen kemény wareszt is

ezek

között. Egy IFA-Wartburg találkozó képei. Enjoy.

2009. július 8., szerda

megint kép


Ismét találtam pár igen-igen jó képet. Ezúttal Kínáról.
Annak ellenére, hogy a felbontás nem túl nagy mégis voltak képek, amiket percekig bámultam.

Nézzétek ti is: http://artsytime.com/china-in-black-and-white/

2009. július 6., hétfő

Fantázia


1940.
A Walt Disney nevével fémjelzett stúdió egyik első filmjei közül való.

Komolyzenére találtak ki történeteket, hol fejből (pl. Mickey a varázslóinas), hol a zene sztorijára (pl. Diótörő).
Nekem személy szerint azért tetszik, mert észrevétlenül csempészi be a kultúrát az ember agytekervényei közé. Elkezded nézni, ahogy a kis tündérecskék szálldosnak és mire észbe kapsz már imádod a zenét.
Másik nagy jó dolog, hogy az amúgy gyönyörű zenével megáldott balettkompozíciók is rajzfilmesen jelennek meg. A zeneszerző által megálmodott gombák, azok gombák a békák, békák és nem zöld szűkrucis fiúk. És úgy általában az egész sokkal szórakoztatóbb mint a live balett.

Szóval aki esetleg unalmasnak találja a komoly zenét hallgatni annak ez egy tökéletes alternatíva :)

Lábjegyzet:
Nem mellesleg ez a világ leges legelső sztereó hangú mozifilmje ez.

2009. július 4., szombat

gasztronómia

Ma a gasztronómia jegyében osztok meg két érdekességet.

Az egyik egy pár, amerikában őshonos élelmiszer cukortartalma, kockacukorban mérve.
Pár kaja/pia azért ránk is érvényes.

http://acidcow.com/pics/1909-how-much-sugar-is-in-that-56-pics.html


Ez pedig egy cikk, a Gaspacho-ról, ami egy hideg zöldségleves. Többek között recept is van.
Jövő héten ki is próbálom :)

http://hvg.hu/gasztronomia/20090529_gazpacho_mediterran_dieta.aspx

pár jó kép

Pár jó kép. Semmi más.

http://thechive.com/2008/11/fun-with-album-covers-part-1-30-photos/

2009. július 1., szerda

a örzők


Újabb képregény adaptáció.
Újabb szuperprodukció
Újabb felhajtás.

Kb. ezekkel az előítéletekkel kezdtem neki ennek a filmnek. Az eredeti Watchmen-nek bazinagy kultusza van a tengeren túlon, gondolom ezért is volt ekkora a hype körülötte. Ha már hype adjuk meg a módját -gondolhatták a Warnernél. És valóban nem spóroltak semmin.

Jó,jó, de... nem ezt vártam. Olyan dolog ez, mint nyerni 20 milliót Vágónál. Túl sok ahhoz, hogy kevés legyen, de túl kevés ahhoz, hogy sok legyen. Túl mély a mondanivaló ahhoz, hogy egy Pókemberhez hasonlítsuk, de a megvalósítás eléggé felületes és tipikusan halivúdi.
Szerintem a rendező hibája egyébként, valamint a színészek is kezdők még ebben a témában.

Jó csapattal lehetett volna belőle egy újabb Sötét Lovag...